A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően kevesebb, mint tizedére szorult vissza a fogyasztóvédelmi hatósághoz árubemutatós megtévesztésekkel kapcsolatban beérkező panaszok száma. Az Országgyűlés által 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás megtiltotta a árubemutatókon a hitelközvetítést és az ingyenes juttatások reklámozását. Korábban a kereskedők kis értékű ajándéktermékeket ígérve vonzották be a bemutatókra elsősorban az időskorúakat. […]
Év szerinti archívum: 2018

Júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet az új uniós irányelv bevezetésével. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy az új szabályozás az utazók nagyobb biztonságát […]
A júliustól életbe lépő új szabályozással nagyobb biztonságban vannak az ...

Sosem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozások, cégek vannak a fogyasztókért és nem fordítva – mondta Dr. Vári Kovács József, a Fejér Megyei Békéltető Testület elnöke, aki szerint a fogyasztói panaszok nagy többsége elkerülhető lenne. Mindig történnek hibák, hiszen a vállalkozásokat is emberek irányítják. De még abban az esetben is, amikor […]
Támadás helyett kössünk kompromisszumot!

A Fejér Megyei Békéltető Testület előtt egyre nagyobb számban fordulnak elő használt gépjárművekkel kapcsolatos ügyek. Figyelmükbe ajánljuk a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének alábbi összeállítását a témában: A használt autó speciális termék. Épp ezért el kell felejteni az odamegyek, megnézem, megveszem típusú vásárlásokat. Panaszos ügyfeleink 99%-a azok közül kerül ki, akik az […]
Használt autó kisokos

Az elmúlt héten tévesen látott napvilágot a sajtóban az a hír, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság bírságolja a kereskedőket akkor, ha azok nem írják ki a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóság helyes elérhetőségét az üzletben. Fontos hangsúlyozni, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság nem büntet azért, mert a cég nem tüntette fel üzletében a […]
Kötelező fogyasztóvédelmi feliratok az üzletben

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata – mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Hangsúlyozta, hogy a kifogásolhatóan működő webáruházakat először nem […]
Az idén is kiemelten ellenőrzi az internetes kereskedelmet a fogyasztóvédelem

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedés keretében tiltotta meg a www.orangeways.com honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, és egyben kötelezte az orangeways márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy a vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról. A GVH versenyfelügyeleti eljárást folytat az orangeways márkanév alatt kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokkal szemben, […]
Letiltotta a Gazdasági Versenyhivatal a www.orangeways.com honlapot

A karácsonyi ajándékozások alkalmával legjobb szándékunk ellenére sem mindig sikerül a megfelelő ajándékot találnunk szeretteink számára. Mit tehetünk akkor, ha valamilyen okból nincs szükségünk az egyébként nem hibás ajándékra? A hagyományos üzletben történt vásárlások esetén máig él az a tévhit, hogy 3 napon belül minden esetben vissza lehet vinni a […]