Lencsés Hajnalka


Az iskolakezdés közeledtével nemcsak a tanulók és szüleik készülnek fel az új tanévre, hanem a fogyasztóvédelem is kiemelt figyelmet fordít az elérhető tanszerek ellenőrzésére. A tanévkezdéshez kapcsolódó bevásárlások során a Kormány kiemelt célja, hogy biztosítsa a magyar családok és gyermekek védelmét, valamint garantálja anyagi és fizikai biztonságukat. A Nemzetgazdasági Minisztérium […]

Iskolakezdés és fogyasztóvédelem – tanszert is tudatosan vásároljunk!


A nyár a kikapcsolódás, a pihenés, és szerencsés esetben a nyaralás időszaka. Fogyasztóként igyekszünk ár-érték arányban a legkedvezőbb lehetőségek felkutatására, amelyhez ma már az online világ is segítségünkre lehet. A későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében fontos azonban, hogy minden esetben kellő körültekintéssel, tudatos fogyasztóként járjunk el.  Belföldi utazásainkhoz – a hazai szabályozás […]

Fogyasztóvédelmi tanácsok a nyári szezonra



A Magyar Posta elhatárolódik a „kamucsomagok” tartalmi ellenőrzésének felelősségétől – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, hogy a Magyar Posta Zrt. nem webáruház, hanem kézbesítési szolgáltató, így a megrendelt csomagok tartalmáról nincs és nem is lehet információja. A megrendelt csomagok tartalmának ellenőrzése kizárólag a megrendelő joga és felelőssége, akinek […]

Megszólalt a Magyar Posta a kamucsomagokról


A legtöbb fogyasztóvédelmi panasz a lábbelikre érkezik évtizedek óta – állítja a békéltető testület elnöke. A cipő tehát kényes kérdés: vajon a vásárlóknak túl nagyok az elvárásai vagy tényleg szinte lehetetlen tartósan minket szolgáló lépőt találni a piacon? Íme a legfontosabb tudnivalók arról, hogy mit tehetünk, ha elégedetlenek vagyunk. Kis […]

Hol szorít a cipő? – a fogyasztóvédő szemszögéből



Évtizedeken át volt a tagja s nyolc éven át vezette a Fejér Vármegyei Békéltető Testületet dr. Vári-Kovács József ügyvéd, aki idén január elsején átadta a stafétát. Mint mondja, „nyugdíjasabb”, mint eddig, mégis még nagyon sok terve van. A békéltető testületeket a fogyasztóvédelmi törvény hozta létre 1998. január 1-jén. Ebben az […]

Évtizedek a fogyasztóvédelemben: a békéltető továbblép


Fontolják meg az olyan webáruházból való megrendelést a fogyasztók, ahol a beazonosíthatóság (székhely, e-mailcím vagy telefonszám, cégnév, ügyfélszolgálat elérhetősége stb.) nem egyértelmű! Az internetes megrendelések előtt alaposan olvassák el a weboldalon feltüntetett részletes tájékoztatót illetve az ÁSZF-et, mert abban rögzíteni kell az elállási jog gyakorlásának részletes szabályait, a fizetési módokat, a […]

Karácsonyi Kisokos: ezekre ügyeljen a karácsonyi vásárlás előtt és után



Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért már most a vásárlói tudatosságot erősítő kampánnyal, tájékoztató videókkal segíti a fogyasztókat abban, hogyan ne dőljenek be a szezonális akcióknak. A karácsony […]

Jön a Black Friday – a GVH idén is segít ...


Januártól változik a fogyasztóvédelmi törvény, amelytől azt várják, hogy gyorsabbá és szélesebb körben elérhetővé válik a fogyasztóvédelmi jogvitáknál a békéltetés, vagyis a peren kívüli ingyenes vitarendezés. A kamarák alá tartozó békéltetést megerősítik azzal, hogy a 200 ezer forint alatti ügyekben kötelező érvényű határozatot hozhat a testület, amely rövid időn belül […]

Hatékony fegyvert kap a békéltetés januártól – fizetniük kell a ...



A Magyar Közlöny 2023. évi 129. számában megjelentek a napelemmel kapcsolatos szabályozások. A módosításokat érintően megjelent: A 427/2023. számú kormányrendelet kimondja, hogy okosmérővel rendelkező, profil alapú elszámolás alapján áramot vételezők 2023. december 31-e helyett 2024. december 31-éig is profil alapú elszámolás alapján vételezhessenek villamos energiát, valamint, hogy a már meglévő napelemes rendszer méretét […]

Megjelentek a napelemmel kapcsolatos szabályozások


Az emberek többsége szeret utazgatni, kirándulni, felfedezni. Valaki az egész világot bejárja, míg mások csak a saját országukra, esetleg a közvetlen környezetükre kíváncsiak. De miért is lényeges ez? Igen egyszerű a válasz: utazásaink során is felmerülhet számos olyan probléma, ami a fogyasztóvédelem sajátja, ezért érdemes tudásunkat ezen a téren is […]

Egy turista mit tehet? – Fogyasztóvédelmi tudnivalók utazáskor