Akár több százezres számlát is benyújthatnak egyes szakemberek alig pár tízezer forintos munka elvégzése után.
Megszaporodtak a tisztességtelen, duguláselhárítást kínáló szolgáltatók hazánkban, akik ugyan a munkát elvégzik, de az ügyfelek tájékozatlanságát kihasználva irreálisan magas összegeket számláznak ki. Ez esetenként akár több százezres munkadíjat jelent, a jellemző 25-40 ezer forintos átlagárral szemben.
A dugulás az egyik legtöbbször előforduló vészhelyzet, éves szinten több ezer lakásban fordul elő. A túlszámlázó mesteremberekkel szemben a hatóságok tehetetlenek.
A lakásban felmerülő problémák árát előre kell tisztázni!
A legtöbben egy ehhez hasonló vészhelyzet esetén azt a mestert választják, aki a leghamarabb kiérkezik, azonban ez nem mindig okos döntés. Az utóbbi időben több alkalommal is csalás áldozata lett a duguláselhárítást megrendelő, amikor a munka elvégzését követően több százezres számlát állított ki a szakember. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a teljes fizetendő összeg csak a munka elvégzése után derül ki, így sodorva pénzügyi kiszolgáltatottságba a lakás tulajdonosát. A hatóságok nem igazán tudnak mit kezdeni a csalókkal, mert ez a fajta átverés nem minősül bűncselekménynek. A károsultak nem tudják alátámasztani a jogsértést a cég adatainak, a vállalkozó nevének ismerete nélkül, és még mindig vannak, akik nem kapnak számlát az elvégzett munkáról.
A károsítottak ezért még kártérítésben sem reménykedhetnek.
Ezt teheti, hogy elkerülje a kiszolgáltatottságot:
A legtöbb esetben a lakás biztosítása fedezi a kisebb, otthoni vészhelyzeteket, ha rendelkezik biztosítással, érdeklődjön arról, hogy az adott problémára érvényes-e.
Nézzen utána alaposan az internetes hirdetéseknek, válassza ismerősi ajánlás vagy a korábbi, pozitív tapasztalat alapján szakembert.
Tisztázni kell a céggel a várható költségeket, a biztosítóval pedig azt az értékhatárt, amíg fedezik a javítást.
Forrás: https://fogyasztovedelem.hu/Varia_x/hirek.htm