Helyszíni ellenőrzéseket indít a fogyasztóvédelem az építőanyag-kereskedőknél


A fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján a megyei kormányhivatalok munkatársai az ország minden részében felkeresik a termékkört forgalmazó kiskereskedelmi egységeket.
 
Az árszínvonal megugrása nyomán a családoknak szánt otthonteremtési, lakásfelújítási támogatások egyre nagyobb hányadát teszik zsebre az alapanyagokat forgalmazók. Semmiképpen nem engedhető meg, hogy a kereskedők a fogyasztók kárára éljenek vissza a tömeges kereslet adta lehetőségekkel. A kormány sokrétű, összehangolt intézkedéssorozattal lép fel a magyar emberek védelme, az életminőségüket javító beruházások megvalósíthatósága érdekében.
 
E munkából a következő hetekben a fogyasztóvédelem is kiveszi a részét. Az egyedi jogviták rendezésében ingyenesen közreműködő békéltető testületekhez egyre több megkeresés érkezik be az építőanyag-árakkal kapcsolatban. A panaszosok gyakran azt teszik szóvá, hogy a kivitelező az anyagköltségekre hivatkozva a szerződéskötést követően egyoldalúan és jelentős mértékben megnöveli árait, újabb fizetés nélkül nem hajlandó folytatni a munkát.
 
A fogyasztóvédelmi hatóság ezért a jogszabályokban biztosított hatásköre szerinti összes szempontból vizsgálja az építőanyag-forgalmazókat. A helyszíni ellenőrzések kiterjednek az árfeltüntetési és termékbiztonsági követelmények betartásának számon kérésére is. Ha a szakemberek a jogosítványaikon túlmutató mulasztásokat, visszásságokat tapasztalnak, az ügyben eljáró társhatóságok bevonását kezdeményezik.

Forrás: https://fogyasztovedelem.kormany.hu/